Do 60 Fesztivál Szekszárdon

Október 5-én a Szekszárdi Sportcsarnok adott otthont annak a "mozgásfesztiválnak", mely a Magyar Diáksport Szövetség által meghirdetett országos rendezvény-sorozat egyik állomása volt. Az eseményen résztvevő 10 Tolna megyei iskola 200 diákja kontrollált környezetben találkozhatott új mozgásformákkal, illetve a korosztálynak megfelelő mozgáskészséget fejlesztő aktivitásokkal. A rendezvény a PTE Gyakorló Általános Iskola testnevelőinek szakmai közreműködésével zajlott. Reméljük, hogy a kiemelkedő lelkesedéssel végrehajtott gyakorlatok olyan élményt nyújtottak a gyerekek számára, hogy otthoni, iskolai közegben is szívesen lesznek résztvevői hasonló aktivitásoknak!

(2021.10.05)

(2021.09.30)

Európai Diáksport Nap

Szeptember utolsó péntekje már mindenki által ismert programhoz kötött: idén szeptember 24-én került megrendezésre a Magyar Diáksport Szövetség által meghirdetett Európai Diáksport Napja. Örömünkre szolgál, hogy egyre több Tolna megyei iskola éves "munkatervének" szerves része e jeles nap. Idén több, mint 40 intézményünk kapcsolódott a rendezvényhez. Többségük már a kezdetektől résztvevő, de a kiemelt díjazás megszólított néhány új indulót is. A pénteki napon volt szerencsénk jelen lenni szekszárdi iskolák programjain,ahol egyértelműen érzékeltük: jó lenne, ha a mozgás és az általa nyújtott egyedi élmény gyakoribb vendég lenne gyerekeink életében!

(2021.09.27)

40. Tolnai Tarisznyások
Környezetismereti Versenye

A Tolna Megyei Természetbarát Szövetség idén is megrendezi hagyományos környezetismereti versenyét.
A rendezvény időpontja: 2021. október 9. (szombat)
Versenyközpont: Miszla, Kultúrotthon
A versennyel kapcsolatos információk a mellékletben találhatók. A rendezők minden érdeklődőt tisztelettel hívnak és várnak!

(2021.09.20.)

Soha rosszabb tanévkezdést!

A zombai Misóczki-Birtok idén is jó hívószónak bizonyult, hiszen 52 Tolna megyei alap-és középfokú tanintézet képviseletében 78 kolléga tette tiszteletét a testnevelő tanárok szokásos, tanév-előkészítő értekezletén, mely egyben a Tolna Megyei Diáksport Tanács közgyűlését is jelentette. A rendezvény hangulata már-már olyan volt, mintha az elmúlt időszak alatt semmi, említésre méltó negatív esemény nem lett volna az életünkben... Nagyon jó érzés volt tapasztalnunk, hogy a húsz éve nyugdíjban lévő Németh Imre, pusztahencsei kollégát is körünkben tudhattuk, illetve azt is, hogy számos intézményben pályakezdő fiatal kolléga kezdi meg "tanítási gyakorlatát".  
Elsőként a Magyar Atlétikai Szövetség keretorvosának, az Országos Sportegészségügyi hálózat főorvosának, Kiss Marianna tokyoi élménybeszámolóját online hallgatták a kollégák, majd a megyei titkár ismertette az új tanév diákolimpiai versenyrendszere indulására vonatkozó szentenciákat, melyre a Magyar Diáksport Szövetség részéről a "normál indulás, a kötelező óvatosság betartásával" jelszó érkezett.
 
Az  új tanév első versenyei:
 
szeptember 21. Ügyességi Csapatbajnokság III-IV. korcsoport Szekszárd
szeptember 22. Ügyességi Csapatbajnokság V-VI. korcsoport Szekszárd  
október 7: Mezei diákolimpia megyei döntő   Szekszárd  
október 20. Asztalitenisz diákolimpia megyei döntő  Bátaszék
 
A hivatalos rész zárása után a résztvevők Tóth Károly tanár úr rendkívül gazdag és tartalmas babgulyását fogyaszthatták. A bográcsban elsőre irdatlan nagy mennyiséget "regisztrálhattunk", a végére azonban elképzelhetetlenül kicsi nagyságrend maradt. Az informális rész a föld alatt folytatódott. A kitartó kollégák számára az aznapi hazaérkezés is veszélybe került.  
Félő, hogy jövőre és azután is a kollégák ragaszkodni fognak a zombai helyszínhez. A Tolna Megyei Diáksport Tanács nevében tisztelettel köszönjük a Misóczki-család azon fáradozását, hogy igazi házigazdaként segítik megyei közösségünk munkáját!

(20210910)

Testnevelő tanárok tanév-előkészítő tanácskozása

Időpont: 2021. szeptember 7. (kedd) 14.00
Helyszín: Zomba, Misóczki Borászat / Kossuth u. 9./
(parkolási lehetőség a község központjában lévő kultúrház előtt, a Kossuth utca elején és korlátozott számban a borászat belső udvarán)
Program:
13.30 - 14.00 Regisztráció
14.00 - 14.30 Élménybeszámoló: Tokyo 2020
Előadó: Dr Kiss Marianna, a Magyar Atlétikai Szövetség keretorvosa, az Országos Sportegészségügyi Hálózat Főorvosa
14.35 - 15.10 Aktualitások a közoktatásban és a testnevelésben
Előadó: Scheidler Géza, a Testnevelő Tanárok Tolna Megyei Egyesületének elnöke,
15.15 - 16.15 A 2020-2021-es tanév diákolimpiai versenyrendszerének rövid értékelése, a 2021-2022-es tanév új elemei
Előadó: Földesi Gyula titkár,Tolna Megyei Diáksport Tanács
A tanácskozás során kerül megtartásra a Tolna Megyei Diáksport Tanács közgyűlése. (a közgyűlésen minden Tolna megyei alap-és középfokú tanintézet - az alapfokú tanintézmények tagintézményei és a szakképzési centrumok tagintézményei is - 1-1 fő felnőtt küldöttel képviseltetik magukat)
A rendezvény étkezéssel zárul, melyre minden résztvevőt tisztelettel hívnak és várnak a házigazdák!

(20210901)

Testnevelő tanárok tanév-előkészítő értekezlete

A Tolna Megyei Diáksport Tanács, valamint a Testnevelő Tanárok Tolna Megyei Egyesülete idén is megrendezi szokásos tanév-előkészítő értekezletét, melynek helyszíne a tavalyival egyező:  
Zomba, Kossuth utca 9. Misóczki Béla tanár úr borászata  
Ideje: 2021. szeptember 7. (kedd)  14.00 óra  
A részletes program egyeztetés alatt van. Az étkezéssel záruló rendezvényre tisztelettel hívjuk és várjuk a kedves kollégákat!

(20210824)

Poór József tanár úr kitüntetése

A napokban komoly elismerést kapott paksi kollégánk, Poór József tanár úr. A város önkormányzata a Paks Város Sportjáért elismerő díjat adományozta a  tanár úrnak, aki 35 évet felölelő aktív testnevelő tanári és sportszervezői tevékenységével érdemelte ki e rangos kitüntetést. A Tolna Megyei Diáksport Tanács nevében szívből gratulálunk! Lelkiismeretes munkájára a megyei diáksportszervezetben még sokáig szeretnénk támaszkodni!( Az esemény videója itt megnézhető!)

(20210704)

Révész Mária tanárnő
nyugdíjas búcsúztatása

Ismét bensőséges hangulatú rendezvénynek lehettünk részesei: június 14-én Dombóváron, a József Attila Általános Iskola ebédlőjében Révész Mária tanárnő nyugdíjas búcsúztatására került sor. A tanárnő 40 munkaévet töltött egy intézményben - mai nevén Szent Orsolya Rendi Gárdonyi Géza Katolikus Iskolaközpont - és szavaiból éreztük, hogy elégedett, boldog emberként nyilatkozott az itt töltött évtizedekről. A tanárnő mintaszerű testnevelő tanári tevékenysége követendő példa lehet a fiatal kollégák előtt. Jó volt érzékelni, hogy a dombóvári és Dombóvár környéki iskolák testnevelőinek összetartó közössége, méltó módon köszönt el a tanárnőtől. Hosszú, egészségben eltöltött nyugdíjas éveket kívánunk!

(20210618)

Országos diákolimpiai bajnok a Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium

Június 5-én, online formában került megrendezésre a Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia V-VI. korcsoportos országos döntője, mely kiemelkedő Tolna megyei sikert hozott. A Dr Szenyéri Zoltán igazgató úr által felkészített csapat - Kőszegi Gergő, Bor Bernadett, Schönfelder Kata, Kőszegi Szabolcs  - a döntőben 100 %-os teljesítményt nyújtva, megérdemelten a csúcsra ért, és lett országos diákolimpiai bajnok. Az iskola a III-IV. korcsoportban is eredményesen szerepelt, hiszen a Kerekes Márk, Papp Hunor, Szőcs Patrik, Ruppert Dominik alkotta csapat 7. helyen végzett az országos döntőben, amely szintén tiszteletre méltó eredmény. A sikerekről bővebben a mellékletben olvashatunk. Gratulálunk a csapat tagjainak és az igazgató úrnak, hogy kiemelkedő teljesítményükkel országos elismerést értek el!

(20210609)

Nyári, iskolai diáksport tevékenység támogatása

 
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sport Szakállamtitkársága, valamint a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete nyári, iskolai diáksport tevékenység és támogatása címmel pályázatot hirdet 2021-re. A pályázati tájékoztató és adatlap a mellékletben található. Mivel a pályázott rendezvények felett a Tolna Megyei Testnevelő Tanárok Egyesülete erkölcsi, szakmai és pénzügyi felügyeletet gyakorol, így mindenképpen célszerű a szervezet elnökével, Scheidler Géza tanár úrral egyeztetni.  / 20-824-6991 /

(20210609)

"Van kihez fordulnod"

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkársága a Magyar Diáksport Szövetséget kérte fel közreműködésre a köznevelési intézményben dolgozók mentálhigiénés támogatásában, mely kiterjed az iskolán belüli konfliktus,erőszak megelőzésére, az erőszakos cselekmények következményeinek feldolgozására, továbbá a pedagógusokat érő lelki terhek feldolgozásának támogatására. A programról bővebben a www.lkf.hu honlapról lehet tájékozódni, melynek célja az egészséges, támogatói iskolai légkör kialakítása.

(20210607)

Madocsai siker a GT2 versenysorozatán

A Magyar Diáksport Szövetség által meghirdetett, Diákolimpia GAME TIME 2 játékban, a titkos küldetés kihívásban országos szinten második legjobb influenszernek bizonyult a madocsai Nagy Márk, aki nővérével, Nagy Larával közel kettőszáz, különböző aktivitást töltött fel az internetre. A Magyar Diáksport Szövetség komoly ajándékokkal - elektromos roller, gopro kamera, Hanga Ádám által dedikált, keretezett "Barcelonás mez " - ismerte el a testvérpár példaértékű részvételét az országos játékban.

2021. tanévi diákolimpiák
végleges lezárása

A Magyar Diáksport Szövetség - összhangban a védelmi intézkedések ideiglenes szigorításáról szóló 104/20201. (III. 5. ) Kormányrendeletben foglaltakkal - úgy döntött, hogy a diákolimpia 2020-2021-évi versenysorozatát befejezettnek nyilvánítja. A közlemény teljes szövege - mely néhány kivételt tartalmaz - a mellékletben olvasható.

 

Küldöttgyűlést tartott a Magyar Diáksport Szövetség

2020 szeptember 21-én Budapesten, a Benczúr Ház Kulturális Központ, szinte zöldövezeti udvarán tartotta évi rendes küldöttgyűlését a Magyar Diáksport Szövetség. Ezen a rendezvényen kerültek átadásra a Diáksportért országos kitüntetések. A Tolna Megyei Diáksport Tanács felterjesztése alapján Kilián György Zsolt tanár úr, a Decsi Bíborvég Általános Iskola testnevelő tanára, a Szekszárd Városkörnyéki diáksport bizottság elnöke részesült ebben az elismerésben, aki több cikluson át, nagy hozzáértéssel és agilitással koordinálta a városkörnyék diáksportját. Köszönjük a tanár úr odaadó munkáját, melyre még hosszú éveken keresztül szeretnénk támaszkodni!

 

Koronavírussal
kapcsolatos óvintézkedések

A Magyar Diáksport Szövetség közleményben tájékoztatott mindenkit, hogy a diákolimpiai versenyrendszer valamennyi szintjén különböző óvintézkedések bevezetése vált szükségszerűvé, amely a megyei és körzeti versenyek szervezése kapcsán is egyedi figyelmet követel meg minden résztvevőtől, így a szervező kollégáktól, a versenybíróktól, a gyerekektől és a szülőktől egyaránt! Tisztelettel kérjük, hogy beteg tanuló semmiképpen sem vegyen részt diákolimpiaiversenyen! Ugyanakkor a szervezőktől kérjük, hogy az alapos, kézfertőtlenítő, szappanos kézmosás feltételeit szíveskedjenek biztosítani!

Díjátadó 2019

A Tolna Megyei Diáksport Tanács a 2018/2019-évi országos diákolimpiákon 1-3. helyezést elért sportolók nagyszerű teljesítményét ünnepélyes keretek között ünnepelte 2019 december 10.-én Szekszárdon, a Garay János Gimnázium Dísztermében. A rendezvényen készült fotók a képre kattintva tekinthetők meg. Most először történt meg, hogy a TV8 egyenes élő közvetítést készített az ünnepségről melyet ezúton köszönünk. A videó itt elérhető!

Pontrangsor 2018-2019

Tisztújító közgyűlés

Augusztus 28-án a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium atlétikai csarnokában tartotta tisztújító közgyűlését a Tolna Megyei Diáksport Tanács, melyen 44 iskola 76 testnevelője jelent meg. Az elnökség beszámolójának elfogadása után először a szervezet 2017-évi mérlegéről szóló jelentést erősítette meg a közgyűlés, majd a felügyelő bizottság beszámolójának elfogadása következett. A napirendben a tisztújítás következett, melynek eredménye a következő négy évre:
- Elnök: Kozmann György            Titkár: Földesi Gyula
- Elnökségi tagok: Kilián Zsolt, Poór József, Zalakovics Gábor, Pittinoné Kutas Erika, Balaskó László, Völgyi István, Deák István, Klem Zsolt, Scherer Tamás, Scheidler Géza
Felügyelő bizottság elnöke: Dárdai Ferenc, tagjai Schafer István, Huszárikné Böröcz Zsófia

 

vissza a lap tetejére